Kárenyhítés

Kedden néhány jelentős játékmenet-változást adtunk ki a CS:GO-ban, köztük az R8 revolvert, és a játékosok jogos aggályokat tettek szóvá a fegyver egyensúlyával kapcsolatban annak kiadott állapotában.

Bár jellemzően több időt vesz igénybe egy frissítés alapját képező elég adat generálása (és a játékmenet-frissítések kicsit mindig zavaróak), ebben az esetben nyilvánvaló, hogy a sebzést elrontottuk, és azonnal tudunk reagálni.

Így ma frissítjük az R8 revolvert, hogy értékeit kicsit a többi fegyver közé illőbbre vegyük: egyéb változtatások között csökkentésre került sebzése és kissé tovább tart elsütni.

Mint azt más új fegyverekkel (pl., a CZ75a és az M4A1-S) kapcsolatos tapasztalataink megmutatták, hosszabb időszak alatt végzett több módosítás lehet szükséges azon stabil értékek megtalálásához, amelyek érdekes stratégiai döntéseket hoznak létre a játékosok számára. Elköteleztük magunkat a használat nyomon követése mellett, és szükség szerint állítunk az értékeken.

A keddi frissítés számos más játékmenet-változtatást is tartalmazott (köztük a pisztolyok és puskák újraegyensúlyozását). Még túl korai megállapítani hatásukat, de ugyanilyen elkötelezettek vagyunk az új állapot nyomon követésére és annak biztosítására, hogy miközben a CS:GO tovább fejlődik, szórakoztató, ügyességet követelő és kiegyensúlyozott marad.