12. hét


Ezen a héten az alább felsorolt frissítés mellett van egy nem annyira látható frissítésünk is.

Kiadtuk a CS:GO SDK első béta verzióját.

Ezzel a kiadással a közösség elkezdhet új CS:GO pályákon dolgozni. Várjuk az új pályákat, a frissített régi klasszikusokat, a pályák versengő változatait, és még több szörfös pályát!
A béta jelenleg igen korlátozott, ahogy átrágjuk magunkat a hibákon. Több kulcsot teszünk majd elérhetővé, ahogy több visszajelzést kapunk és javításokat adunk ki.

Kiadási megjegyzések a 4/27 béta 12-höz

Játékmenet:
• Hibajavítás a fegyvervisszarúgás-rendszerben, ami a szándékoltnál tömörebb szórásképet eredményezett.
• A halott játékosok többé nem látják a bomba vagy hatástalanítás ikonokat az ellenfél csapat tagjainál az eredménytáblán.
• A visszarúgási lendületek most már egységesebbek az automata fegyverek között.
• A movement acceleration és stopspeed értékek módosításra kerültek a profik visszajelzései alapján.
• Kissé növeltük a visszarúgási minták változatosságát.
– Frissítettük az AK-47 visszarúgási mintáját.
• Módosítottunk a visszarúgás-elnyomási paramétereken a sorozattűz beállításának segítésére.
• Javítottunk egy hibát, amitől az eldobott fegyver a játékos alapjától indult, nem a kezétől. Az ajándékozott fegyverek most már a helyesen a megfelelő távolságba dobódnak.

Kezelőfelület:
• Bekötöttük a győzelmi panelt arzenál módban, hogy hangsúlyt adjunk a győztesnek és helyezetteknek.
• A következő fegyver szöveg a gépkarabélyoknál most már a megfelelő szöveget mutatja a módnál és állapotnál.
• Kijavítottuk az arany késes szint elérésekor megjelenő üzenetet, ami megjelent, valahányszor bárki érte is azt el.
• Mikor pontot kapsz segítésért, az megjelenik a halál-üzenetben.

Pályák:
• Új SE verzió az Aztec-ből köd, részecskék, törmelék és kötelek nélkül (kivéve a hidat).

• Dust_SE
– Hozzáadtuk a helyes égdobozt a pálya tulajdonságaihoz.

• Shoots
– Lejjebb vettük a helyi kontraszt beállításokat.
– Kijavítottunk egy fura egymásba lógást a lépcsőn.
– Kijavítottuk a világítást a kunyhón a középső területen.
– Javítottunk pár látványproblémát a kunyhókon, és kiritkítottuk a nádtetőt.

• Dust
– Állítottunk a vásárlási zóna méretén mind a T-E-knek, mind a T-knek.

• Shorttrain
– Állítottunk a helyi kontraszt beállításokon az utófeldolgozó-vezérlőn.
– Állítottunk a tonemap beállításokon.

• Inferno
– Simító normálokat adtunk a díszlet bombatartályokhoz az Inferno pályán.
– Helyes bombahely szöveg jelenik meg a kék teherautón állva.

• St Marc
– Lejjebb vettük a helyi kontraszt beállításokat.
– Állítottunk a bloomscale-en.
– Javítottuk egy tábla feliratát; “route barée” helyett “route barrée”.

• Safehouse
– Lejjebb vettük a helyi kontraszt beállításokat.
– Állítottunk a bloomscale-en.
– Növeltük egy díszlet felbontását, eltávolítottunk egy homályosan látszó címkét.

• Italy
– Javítottunk pár nagyon fényes cserepet.

• Aztec
– Javítottuk a lebegő levelet a fa alfa-textúrában.
– Csökkentettük a ponyvatető specular értékét.
– Javítottuk a láthatárról a kamerapozíció függvényében a kétszárnyú ajtók közelében eltűnő objektumokat.
– Javítottuk az ütközést a B bombahely közelében levő ládákon.
– Javítottuk az ütközést a B bombahelyen a víznél levő állványzaton.
– Javítottuk a fémrudak textúráját a T rámpa alatt a víznél.
– Többé nem lehet felmászni az állványra a B bombahelyen.
– Többé nem lehet elmenni a T rámpa távoli végéhez.
– Többé nem elérhető a platform a híd mellett.

• Dust 2
– Kibővítettük és arrébb tettük mind a T-E mind a T vásárlási zónákat a radarképen.

• Bank
– Lejjebb vettük a helyi kontraszt beállításokat.

• Baggage
– Lejjebb vettük a helyi kontraszt beállításokat.
– Állítottunk a bloomscale-en.

• Lake
– Lejjebb vettük a helyi kontraszt beállításokat.
– Állítottunk a bloomscale-en.

• Sugarcane
– Csökkentettük a helyi kontraszt beállításokat.
– Csökkentettük a kisugárzás mennyiségét.
– Állítottunk néhány tonemap beállításon.

Modellek:
• Javítottuk a fejkendős terroristamodell átnyúlási hibáit.
• Javítottuk a lefűrészelt csövűt, ahol az ütőszeg kilógott hátul a burkolatból a lövési és töltési animációk alatt.

Hang:
• Feljebb vettük a környezeti tartalmat a Nuke, Bank, Train és Sugarcane pályákon és állítottunk a parancsfájlon a Bank-en (szintszabályozás és némi a fákhoz illeszkedő könnyű szellő) és frissítettünk pár hivatkozást a Nuke, Train és Sugarcane pályákon.
• Optimalizáltuk a Dust környezeti hangjait.
• Optimalizáltuk a Shoots környezeti hangjait.
• Optimalizáltuk a Lake és Safehouse környezeti hangjait.
• Optimalizáltuk az Italy környezeti hangjait. Javítottunk egy ajtót, ahol a játékos kimehetett a szabadba, mégis a beltéri környezeti hangokat hallotta.
• Átdolgoztuk és optimalizáltuk a Baggage környezeti hangjait.

Effektek:
• A hó effektek jelentősen optimalizálásra kerültek. A hó az Office-on hétszer gyorsabban fut, mint korábban.

Hibajavítások:
• Javítottuk az összeomlást, mikor a vásárlás menü után igennel szavazol pályaváltásról.
• Javítottuk az észrevehetően dupla körkezdést Fegyverversenyben, amikor az első játékos belép a szerverre / játékba.
• Javítottuk a vgui képernyők által vetett árnyékokat ( főleg a játékon belüli bombatelepítési számoknál ).
• Javítottuk a hibát, ahol a Famas-t a de_dust bizonyos helyein eldobva a fegyver belesüllyedt a földbe.

Egyéb:
• Lazítottunk a támogatott videokártyák ellenőrzésén:
– Hibajelzés és kilépés ha a kártya nem támogatja a shader model 3-at, bilineáris PCF mintavételezést, vagy a cascaded shadow mappinget. (Valójában nincs olyan jelzésű kártya, ami nem támogatja a CSM-et a CS:GO-ban.) Így a minimális GPU most már az NVidia 6xxx sorozat (2005), vagy ATI HD 2xxx (2006) vagy újabb.)